Amikor saját magad alatt vágod..
Mindenkihez tartozik egy történet. S ez a történet valahol tartalmazni fog olyan szakaszokat amikor azt érzed, önmagadban leltél ellenségre. Ahogy a régi mondás tartja, nem szerencsés önmagunk alatt a fát vágni. Elindul valami jó, legyen az kapcsolat, barátság, karrier, sportolás, s egyszer csak megakad. Porszem kerül a szerkezetbe. Van, hogy már jól ismeres ezt a porszemet, tudod mi lesz a játszmád, vagy a másik viselkedése lesz kiszámítható, tulajdonképp az eredmény ugyanaz. Véget ér valami jó. S ha elégszer jártad már e körtáncot, akkor a kudarc élmény a részeddé válik, s akár fiatalon megtanulsz hátrébb lépni, nem bízni. Nem bízni az életben, a kapcsolatokban, abban , hogy lehetsz sikeres, s végül nem bízol önmagadban.
Kevés az az ember, aki a kudarcai ellenére is bízik. Pedig talán Neked is ezt kellene tenni. Bízni abban, hogy megváltozhatsz. Hogy beengeded a nyitottság ablakán a változást. Hogy felismered vajon mi motivál az életben. Hisz a legtöbben csak beszélnek a vágyaikról, de igazán nem hisznek bennük, s nem hisznek magukban.
Te hiszel magadban? Hiszed, hogy különleges vagy, hogy van benned valami egyedi amiért téged szeret a világ, s te szeretheted magad? Hiszed, hogy az életed akár a jóról is jobbra fordulhat, vagy félsz, hogy minden jó elmúlik?
Az a tapasztalatom, hogy ha hajlandó valaki megállni, és elidőzni kicsit ezekben az elakadásokban, közelebb menni hozzájuk és megérteni őket, ott kezdődik a változás. Ott kezdődik mindaz, amire vágysz. Ott van lehetőség felülírni a belső negatív mintákat és meghaladni azokat. Másképp dönteni és másképp működni.
Ott elindul valami izgalmas, és ettől az Élet Élettel telivé válik. Mint amikor megöntözöd az elfelejtett virágod. Feléled, és feléledsz Te is :)
Vajon mindenkinek való az önismeret?
Robert G. Smith így írja le:
"Egyetlen módon gyógyíthatod meg az Életed. Ha magadba merülsz és
önmagadat gyógyítod meg. Békét kötsz magadban minden múltbeli
eseménnyel, traumával, félelemmel,
bánattal. Az Életed benned zajlik. És ennek a legfélelmetesebb része,
hogy Neked kell önmagadba nézned, nem teheti meg más helyetted."
Eddigi életemben minden egyes alkalommal amikor kiadtam a kezemből az irányítást, az valamilyen igazi kihívást, nehézséget hozott. Semmiképp nem számolhatok be elégedettségről.
Fiatalkoromban amikor ezzel még nem voltam tisztában, viszonylag könnyen kerültem ilyen helyzetbe, hiszen azt hittem, vannak dolgok, melyek nem az én fennhatóságom alá tartoznak. Így történhetett meg, hogy amikor egy komoly műtétre került sor az életemben, az orvos egyénileg úgy döntött, kiszed egy egyébként egészséges szervet is, mondván ha véletlen valamikor az életem során megbetegedne, akkor ne kelljen ugyanezen a helyen mégegyszer felnyitni....
Az hogy ennek lesz-e következménye, vagy sem, hiányozni fog vagy sem, hoz-e az életembe változást vagy sem, azt senki sem tudta. Egyszerű, fizikai szempontokat figyelembe vevő külső nézőpont volt a döntés alapja.
Hogy mit is jelent az önismeret Nekem?
Egy olyan életet, ahol nap, mint nap elgondolkodom azon, milyen napom volt, mi történt velem, mi az ami feltöltött, mi az ami megdolgozta az elmém, hogy jelzett a fizikai testem mindezek mellett, s hogy kapcsolódik mindez össze...
Rengeteg tanulás, ismerkedés, utánajárás, mégtöbb gondolkodás, elmélyülés, a folyamatok megemésztése, újragondolás, áthangolódás és új választások.
Életforma.
Talán olyan mint a lélegzet. Szükséges és kihagyhatatlan különben vége, vagy el sem kezdődik a saját életem. Különben más élete fog tölteni, más drámája, traumája, vagy épp boldogsága lesz az életem legnagyobb témája.
Ismerős?
Ismerős az, hogy csak panaszkodsz másnak magadról, vagy másokról? Hogy bele vagy ragadva a saját történetedbe, fájdalmadba, betegségedbe, élethelyzetedbe, de nem változtatsz semmit, csak panaszkodsz..
Vagy a társad, szomszédod, barátod teszi mindezt, s te türelmesen hallgatod. Miközben szenvedsz tőle, de nem teszel semmit, mert félsz. Félsz, hogy elveszted, megbántod, vagy azt gondolod, oh mit tudnék én ehhez szólni..
Vagy szólsz, okoskodsz, azt hiszed jó tanácsokkal láthatod el, és magadban mérgelődsz amiért nem fogadja meg..
Mennyi bosszúsággal, fájdalommal, szomorúságal járhat az, amikor nem a saját életeden elmélkedsz. Amikor nem a saját életed mellett köteleződsz el. S amíg ezt igazán nem ismered fel, addig egy körforgásban vagy, hívhatnám egy csapdának is, mely az életeden kívűl zajlódik, miközben abban az illúzióban élsz, hogy mindez az életed.
Sokan az önismeretet, az alternatív módszereket önigazolásra használják, vagy megtagadásra, de ez nem helyes. A fenti történet alapján például, gondolhatnátok, hogy nem fordulok orvoshoz ha valami bajom van, hogy nem kérek segítséget, hisz mindent meg tudhat oldani az, aki az önismeret útját látja.
Ez nem így van.
A külső nézőpontok nagyon is fontosak, teljessé tesznek. Megőrzik a nyitottságot, a tanulási hajlamot, az alázatot és tiszteletet az élet minden irányába. Elfogadóvá tesznek.
Egyetlen egy dolog nem változik, ez a felelősség tudat. Hogy mindezek a hatások befogadása mellett, a felelősség az életem, és az abban meghozott döntések felett, az Enyém. Senki másé.
Így, ha most kerülnék arra kórházi ágyra, valószínű a legjobb tudásom szerint átjárnám a lehetőségeim, s amikről nem tudok, később nem okolom magam érte. És mást sem. Legfeljebb tovább és tovább tanulok magamról és az életemről.
Tehát a kérdésre, hogy mindenkinek való-e az önismeret, a mai tudásom szerint így válaszolnék: Nem
Azoknak való, akik felébredtek abból az álomból amit a befelé figyelés éber állapotán kívűl éltek, és hajlandóvá válnak teljes felelősséget vállalni az életük felett.
S, hogy ez mennyire bonyolult?
Mint a lélegzés. Lehet jól, és mégjobban, és tudatosan nagyszerűen végezni.